Sajnos elérkezett ez a szomorú pillanat is, hogy vége a blognak ;-) mert vége az utazásnak. 

A vasárnap volt az utolsó napom Chicago-ban, majdnem egy egész nap, mert csak este fél 8-kor indult a gép. Még elmentem sétálni, hogy kipipáljam az utolsó hiányzó látnivalókat. Sajnos egy pár dolgot elrontottam, van egy Rookery nevű épület, aminek állítólag gyönyörű a belső tere, üvegkupola stb. de kiderült, hogy hétvégén nincs nyitva, előbb kellett volna mennem :-(

A másik ami kimaradt Nutella Café,  aminek az az érdekessége, hogy Chicago-ban nyílt ilyen először, sütik, fagyi, palacsinta stb. mind Nutellával készül. Mindig kígyózó sorok vannak előtte.

A belvárosban van, többször is jártam arra és mindig halogattam,  hogy majd holnap, majd ekkor, majd akkor. Aztán kitaláltam,  hogy az utolsó napra, ami véletlenül épp a szülinapom volt :-) pont jó program lesz. Csak azt nem kalkuláltam bele, hogy vasárnap délután még a szokásosnál is többen várakoznak, kicsit későn mentem oda és már nem jutottam volna be időben, indulnom kellett a reptérre. Valószínűleg nem egy nagy szám amúgy, nutellás palacsinta,  gofri, meg muffin a fő menü, inkább csak jópofa lett volna kipróbálni a világ első ilyenjét.  Sebaj! Hátha megyek még Chicago-ba. :-)

Nem sikerült tökéletesen megtekinteni a Merchandise Mart-ot sem,  ami arról híres,  hogy ez volt a világ legnagyobb epülete,  amíg meg nem épült a Pentagon. Szerintem meglehetősen ronda és ijesztő. 

Az alsó két szinten bevásárlóközpont van, fölötte meg azt hiszem irodák. Vasárnap volt ugyan, de voltak bent emberek és az ajtó is nyitva volt, ezért besétáltam körülnézni két másik emberrel együtt, de a biztonsági őr utánunk rohant, hogy mit keresünk itt, zárva vannak... Így aztán belülről nem láttam. :-)

Mindenesetre a Babot még utoljára megsimogattam és elköszöntem tőle. :-)

A reptérre menet volt egy kis izgalom,  mert eltévesztettem a vasútállomást,  és egy csomót kellett gyalogolnom a bőrönddel,  már épp azt gondoltam,  hogy kész, vége, lekéstem a gépet és itt ragadtam Chicago-ban :-) De persze azért egy repülőt nehéz lekésni annyival korábban kell kimenni... 

A hazafelé út első fele megint egy Londonba tartó American Airlines volt,  ezúttal még kényelmesebben utaztam, mint odafelé, mert senki nem ült mellettem, három ülésem volt,  egy ideig keresztbe is feküdtem és úgy próbáltam aludni. :-) (nem sok sikerrel)

Nagyon szuperek amúgy ezek a gépek, mindenkinek saját képernyője van (nekem ezúttal három is volt) filmeket lehet nézni,  zenét hallgatni stb. A kaja szerintem ezúttal is nagyon jó volt. Helyi idő szerint reggel 9-re érkeztünk meg Londonba,  ami az Amerikai idő szerint még csak éjjel három...

Mivel ismét majdnem 12 óra állt rendelkezésemre, bementem a városba kicsit körülnézni és Kinga barátnőmmel ebédelni.  :-) Nagyon jó volt!

Most jelenleg Heathrow-n ülök és várom a járatomat haza. 

Összegezve,  nagyon örülök,  hogy belevágtam ebbe a kalandba,  nagyon nagy élmény volt, remekül éreztem magam.

Ezennel tehát befejezem a blogolást.  Elnézést a helyesírási és egyéb hibákért, csak telefonnal készült. :-)

Mindenkinek köszönöm a figyelmet,  otthon találkozunk,  puszi!

Györgyi

Vészesen közeledik a vége ennek az utazásnak, ami miatt elég szomorú vagyok. Azt hiszem kibírnám itt még pár hétig! :-)

Tegnap este leellenőriztem a buszbérletem érvényességét (online, két kattintás. Itt valahogy minden olyan egyszerű és felhasználóbarát) és kiderült,  hogy reggel 10-ig még érvényes, így reggeli után gyorsan el tudtam robogni a Green Marketre. Ez egy őstermelői piac és a múltkor azt mondta egy fickó a Lincoln Parkban,  akivel szóba elegyedtem,  hogy feltétlenül nézzem meg. Nagyon hangulatos volt, zöldségek, gyümölcsök, mézek, lekvárok, sajtok, amik az ilyen piacon lenni szoktak, de volt néhány olyan termék is, amit még sosem láttam pl. a koreai dinnye, a lila karfiol, a sárga paradicsom, meg valami fura hosszúkás retek-féle. Minden gyönyörűen van elhelyezve, (ezt már a szupermarketekben is megfigyeltem) lehet, hogy itt meg se vennék az emberek a zöldséget-gyümölcsöt ha csak úgy össze lenne dobálva?  :-D



Nem bírtam magammal és vettem egy fent látható lila zöldpaprikát, holnap a reggelihez meg is eszem. :-)

A piac után elmentem a Newberry könyvtár ingyenes túrájára,  nagyon érdekes volt! A srác aki tartotta nem ott dolgozik, csak egy önkéntes, de minden szavából látszott, hogy odavan az egészért, igazi könyv- és könyvtár mániás. Maga a könyvtár nagyon szép és tele van festményekkel,  meg régi könyvészeti eszközökkel, könyvkötő géppel stb. Az egyik falon lógott egy kép, amiről az egyik hölgy megkérdezte,  hogy kit ábrázol. Mondta a srác,  hogy Franz Liszt. Ettől olyan extázisba jöttem, hogy odarohantam lefotózni a hölgy meg döbbentem kérdezte, hogy én tudom, hogy ki az a Franz Liszt? :-) Elmeséltem neki, ennek örömére rögtön beszédbe is elegyedtünk.  Itt mindenki azonnal elegyedik,  olyan érdekes! Megtudtam,  hogy 25 mérföldre laknak innen és mindig csak átutaznak a városon, most viszont találtak egy szuper ajánlatot a Groupon-on (helyi kuponos oldal) és eljöttek a hétvégére. A lánya most érettségizett és irodalomprofessszor akar lenni. Mindent megtudtam. :-) Csak sajnos azt nem, hogy miért volt Liszt Ferencről egy festmény ebben a könyvtárban. :-)

A könyvtár után elsétáltam egy másik népszerű strandra,  az Oak Street Beach-re, ami hasonlóképpen szörnyű, mint a North Avenue Beach. :-)

 A víz továbbra is "fagyos" nincs is sok dolga a vizimentőnek errefelé... :-)

 Ezt a cuki kis templomocskát még pár napja vettem észre a buszról, ma be is ugrottam megnézni. 

Érdekes módon ahogy beléptem gigantikus székesegyházzá változott.  Lehet, hogy ez a sok hatalmas felhőkarcoló tönkre teszi a térérzékelésünket? :-)

Ma végre lefotóztam a víztornyot is, bár már százszor elmentem mellette. Ez arról nevezetes, hogy kb. az egyetlen épület, ami épen maradt a nagy tűzvész után és itt lett gyűjtőhelye és találkozási pontja a túlélőknek. Azóta már többször le akarták bontani,  de a helyiek felháborodása mindig megmentette :-)

Délután elmentem a hajótúrára, amit kb. két hete tervezek! Szenzációs volt! Többféle túra van, nekem egyértelműen az tetszett legjobban, ami a Chicago folyón és a Michigan-tavon is megtesz egy kisebb szakaszt.

A mai napra rengeteg dolgot zsúfoltam be. Mára volt utoljára bérletem, úgyhogy minden olyan hiányt, ami a gyalogos távnál messzebb van, ma kellett bepótolnom. Ennek az lett az eredménye,  hogy a fél napot buszon, vagy vonaton töltöttem. :-)

Reggel a Newberry Library-val kezdtem,  ahol az útikönyv szerint kiállítások is vannak, kéziratok,  térképek stb. Odaérve kiderült, hogy ezek éppen nem üzemelnek, magába a könyvtárba pedig csak beiratkozottak mehetnek be. Viszont azt mondta a biztonsági őr, hogy ha még holnap is itt leszek (mert hallja, hogy nem vagyok idevalósi,  olyan déli(!!!) az akcentusom) akkor holnap lesz ingyenes túra.

1887-ben nyitott meg a világ egyik legnagyobb magánkönyvtáraként, és maga az épület is nagyon szép, szóval ez érdekesnek ígérkezik, tervezem, hogy odamegyek holnap.

Ezután elrobogtam,  hogy megnézzem az eredeti Playboy villát,  ahonnan elkezdte Hugh Hefner a "munkásságát". Csak kívülről lehet megnézni, most már magánlakások vannak benne, de nagyon impozáns épület és az egész környék ilyen előkelő, megért egy sétát.

A következő napirendi pontom a Valentin-napi mészárlás helyszínének megtekintése volt, ami az amerikai gengsztervilág egyik leghíresebb leszámolása és természetesen Al Capone nevéhez kötődik. 1929. február 14-én hét embert mészároltak le itt a rivális bandából. Jelenleg egy nyugdíjasotthon parkolója van ezen a helyen. :-)

Ezután elmentem a Lincoln Parkba,  ahol épp megkezdődött az idei hot-dog fesztivál.  Ez végül nem volt annyira izgalmas, mint amilyennek hangzott,  inkább családi és gyerek programok voltak és néhány hot-dog árus.

Innen egyenesen a Union Station-höz mentem, ami egy nagyon látványos vasútállomás, egy csomó film jelenetei játszódtak itt és erről van is egy kis összeállítás a pályaudvaron. 

További érdekesség,  hogy rengeteg Amish várakozott itt, eddig még csak a tévében láttam ilyen embereket.

Innen tovább sétáltam az Old St. Patrick templomhoz, ami állítólag a város legrégebbi középülete, túlélte a nagy tűzvészt - merthogy itt is volt egy ilyen 1871-ben. (A legenda szerint Mrs O'Leary tehene okozta a tüzet azzal, hogy felrúgott egy lámpást.  A belváros porig égett, 18.000 épület és 300 ember veszett oda, 100.000- en maradtak fedél nélkül. Viszont az újjáépítés adott lendületet az építészetnek és ennek nyomán alakult ki a mai belváros.)

Ha már Chicago,  akkor nem lehetett kihagyni a Union Centert,  ami a Chicago Bulls kosárlabda- és a Blackhawks hoki csapat otthona. Hihetetlen micsoda kultusza van itt ezeknek a sport-csapatoknak, végeláthatatlan sorokban és polcokon vannak a relikviák a shopban és pont akkor kezdtek valamilyen jegyeket árulni, amikor ott voltam, tíz perc alatt olyan hosszú sor alakult ki,  hogy nem láttam a végét.

Útközben megint szembe találtam magam egy jópofa szoborral, Batcolumn a neve és nem denevért ábrázol,  hanem egy baseball ütőt.  :-)

Nagyon jól néz ki, van vagy hat emelet magas. 

Otthon is ilyen sok jópofa köztéri műalkotás van? El fogom kezdeni felfedezni őket. 

Kicsit még shoppingoltam ma és vége is lett a napnak. Ja és ma BBQ csirkeszárnyat ebédeltem,  ami azért érdekes, mert nem szeretem a csirkeszárnyat, csak kíváncsi voltam, hogy az amcsik miért esznek folyton ilyet. Nagyon finom volt!  Valahogy kimanőverezték belőle a csontot és minden ehető volt rajta. :-)

Ma reggel kicsit elaludtam, 9 óra volt már mire kimásztam az ágyból, úgy látszik öregszem és nem bírom már az éjszakázást :-) Tegnap éjszaka is muszáj volt a tűzijáték után még hosszan bámészkodnom a Navy Pier-nél, onnan rá lehet látni a gyönyörűen kivilágított belvárosra.

(Jó tudom, borzalmas képeket csinál a telefonom, de azért a hangulat átjön valamennyire) 

Szóval ma épphogy leértem reggelizni. Egyelőre egyetlen negatívumot tudok csak mondani erről a hostelről, mégpedig azt,  hogy nagyon kicsi az étkező. Az alagsorban van egy konyha-étkező, ahova egész nap le lehet menni,  van mikro, tűzhely stb. Szuper,  viszont kb. 20 ülőhely van csak benne és a reggelik egy kicsit kényelmetlenek és zsúfoltak így. Nem tudom hányan vagyunk itt egyszerre, de 20 emelet van telis-tele ilyen aprócska több fős szobákkal...

Reggeli után arra gondoltam kicsit körülnézek shoppingolási szándékkal. Mindig mindenki azt mondja, milyen olcsó itt a ruházat. Ezt annyira nem tapasztaltam,  azt viszont igen, hogy rengeteg nagyméretű női cipő van itt,  ami nekem 42-es lábúnak maga a csoda! Ellenben elég drágák voltak, úgyhogy nem vettem semmit. :-)

Inkább felpattantam a buszra és elmentem Chinatown-ba,  amiről mindenki azt mondta, hogy látni kell. Egy kicsit olyan a hangulata mint a Tigris-piac környékének (tényleg, megvan az még?) de van egy-két szép épület.

Útközben többször is le kellett ugranom a buszról, mert egy csomó érdekesség szembejött. Pl. ez a kicsit ijesztő szoborcsoport :

Ez rengeteg kb. 3 méter magas fej nélküli menetelő alak, azt gondoltam,  hogy valamiféle háborús emlékmű lesz, de nem, az a címe, hogy Agora. 

Meg ez a jópofa szobor:

Közelről nézve, csak összeszögelt,  befestett deszkák, de kicsit messzebbről egyértelműen látszik, hogy ez egy Buddha.

Vagy ezek a látványos egyforma, de különböző színű házak:

Szóval kb. minden utcasarkon van itt valami látnivaló. 

A buszról való leugrálást nem úgy kell elképzelni mint nálunk, itt mindenki akkor tápászkodik fel a székből és indul el az ajtó felé, amikor már megállt a busz a megállóban. És a felszállásnál is, ha pl. felszáll valaki rozogább mondjuk bottal,  addig nem indul el a busz, amíg le nem ült az illető. Ott állunk a megállóban türelmesen, hihetetlen! Ilyet otthon még sosem láttam, itt valahogy minden sokkal emberközpontúbb.

Délután elrobogtam a Szépművészeti múzeumba, mert valahol azt olvastam,  hogy csütörtökön 17-20 óra között ingyenes, de sajnos kiderült, hogy csak helyi lakosoknak. Az meg legnagyobb bánatomra nem vagyok.  :-)

Este koncert volt kedvenc helyemen a Millennium Parkban a szabadtéri színpadon,  ezúttal Youssou N'Dour volt a fellépő,  aki egy szenegáli énekes, dobos. Az ő nevét legalább már ismertem, ha jól emlékszem valamikor a 90-es években volt egy száma, amit nálunk is sokat játszottak. Az őrjöngő rajongók számából ítélve egyéb munkássága is volt az elmúlt huszonvalahány évben. Komolyan mondom rég jártam ilyen koncerten, már az első számnál felpattantak és extázisban táncra perdültek a nézők. A zene olyan keveréke az afrikai stílusnak tamtam-dobokkal, meg a jazznek,  nem tudnám megmondani milyen stílus ez, nekem nem annyira jött be, de a hangulat kétségtelenül fergeteges volt! 

Mivel sajnos nemsokára haza kell mennem (egyetlen porcikám se vágyik rá) lassan elkezdem megnézni azokat a dolgokat, amik eddig kimaradtak. 

Reggel elszaladtam a Museum Campushoz,  ahonnan az útikönyv szerint tökéletes a rálátás a felhőkarcolókra.

(valóban nem rossz) 

Itt végre két hét óta először belefutottam egy filmforgatásba. Amikor tervezgettem ezt az utat, emlékszem, hogy találtam egy olyan honlapot,  ami összegyűjti,  hogy hol, mikor milyen forgatás van, de aztán nem jegyeztem fel. Itt éppen a Chicago fire című sorozatot forgatják. Helyi tűzoltókról szól. :-) 

Még egy epizódot se láttam belőle,  de lehet, hogy ezentúl nézni fogom.

Itt jegyezném meg, hogy már legalább három alkalommal láttam, (vagy véltem látni) színészeket. :-)

Mivel mára nagyon meleget mondtak, úgy döntöttem, hogy megnézem a beach-et. Rengeteg - természetesen ingyenes - strand van a városban. Az útikönyv szerint a legnépszerűbb a North Avenue Beach, úgyhogy ezt céloztam meg. Így néz ki:

Homokos part, vízimentők, strandröplada, minden ami szem-szájnak ingere. A Michigan-tó többek között arról híres, hogy borzalmasan hideg. Francesca mondta még az első itteni estémen, hogy annyira nagy és annyira hidegek itt a telek, hogy kb. szeptemberre melegszik csak fel annyira, hogy fürdeni lehessen benne.  De akkor meg már jön az ősz és újra a tél... Van egy pár mindenre elszánt, aki bemerészkedik, de nem sokan. Gondoltam, hogy majd én, nekem muszáj,  mert már mindjárt vége az itteni napjaimnak, nem mehetek anélkül haza, hogy ne ússzak benne. Esküszöm, hogy megpróbáltam,  de tényleg dermesztő! Ha már az ember nem tud úszni,  legalább szórakoztatja magát ezzel a borzasztó panorámával, ami dél felé látható:

Napestig tudnám nézni ezeket az épületeket! A másik amit napestig tudnék csinálni: hallgatni az helyieket. Imádom az amerikai angolt! Szerencsére elég jól értem is őket, kivéve talán (elnézést a diszkriminációért) a négereket.  Nem tudom miért,  de egyik-másik úgy beszél,  hogy abban sem vagyok biztos,  hogy angolul szólalt meg... Múltkor egy srácnak az egyik boltban kétszer kérdeztem vissza, hogy mit mondott, mire kiderült,  hogy csak azt kérdezte, hogy segíthet-e valamiben. :-D

Visszatérve a mai napi hiánypótlásokra, a strand után visszamentem a Lincoln Parkba,  mert ott még kimaradt pár dolog. Pl.a névadó szobra

Az útikalauz azt írja, a szobrász azt a pillanatot örökítette meg, amikor Lincoln feláll a székről, hogy beszédet tartson és elmélyülten koncentrál. 

Van egy üvegház is a parkban tele trópusi növényekkel, persze ez is ingyenes. 

Hát én tudom, hogy elfogult vagyok,  de itt minden fergeteges, aminek szórakoztatónak kell lennie és mindentől tátva marad az ember szája, aminek látványosnak kell lennie. Nagyon tudnak! Ez az üvegház is szenzációs. 

Azért,  hogy valami kritikát is írjak, este a tüzijáték előtt elmentem megtekinteni a szuvenírboltok kínálatát és nem voltam annyira boldog. Drága és nem túlzottan izgalmas kulcstartók, bögrék és hűtőmágnesek. Kedves családtagok és barátok, mi lenne, ha ezektől kivételesen eltekintenénk?

Ma két bejegyzéssel is "megörvendeztetlek" titeket. Ha utáljátok,  akkor bocsánat. :-) Amióta az egész napjaim szabadok kicsit sok a programom. A mai napom is kész rohanás volt hogy mindent ki tudjak pipálni a listáról és még az esti filmre is odaérjek a Millennium Parkba. :-)

Reggel kaptunk reggelit a hostelben, ami szerintem meglepő egy olcsó hosteltől, de szimpatikus. Egyszerű reggeli volt,  de azért szép választék, svédasztal.

Aztán leültem egy parkban és elkezdtem megtervezni a hátralevő napok programját. Sajnos a napok csökkennek és annyi itt a látnivaló!

Úgy döntöttem, hogy a mai napon végignézem a déli városrész nevezetességeit. Ez nem az a dél, ahova nem szabad menni,  mert nem biztonságos,  ez egy kevésbé dél, ami nagyon kellemes és kulturált.  Itt van a Chicago-i Egyetem, ami rengeteg épületből áll, némelyik modern:

(ez egyébként egy könyvtár)

Némelyik meg ilyen borostyános-gótikus:

Nagyon hangulatos és annak ellenére,  hogy nyári szünet van, rengeteg diák lézengett a campuson, tanítási időben pláne hangulatos lehet! Ez az egyetem nem piskóta amúgy, már 80 különböző Nobel-díjas került ki a falai közül.

 Ez az aprócska épület a Museum of Science and Industry szintén ezen a környéken van:

 Itt még múlt héten voltunk Isabellával együtt, hát egészen elképesztő. Mesterséges tornádó van benne, meg jéghegy, meg csirkekeltető, egy igazi tengeralattjáró, meg egy repülőgép,  amibe be is lehet szállni és még a tizedét se láttuk.

Ettől a múzeumtól délre van egy hatalmas park, a Jackson park, ahol lagúnák,  meg japánkert meg ilyesmik vannak, ezt is szerettem volna megnézni, de valami okból le volt zárva az út, csak úgy lehetett volna bejutni, ha az egész múzeumot megkerüljük, de ehhez valahogy nem volt kedvem,  nem éppen mini ez az épület... 

Találtam egy ösvényt a lezárt út mellett, el is indultam rajta, simán át lehetett volna mászni a lezárás mellett, de aztán rájöttem, hogy nem pont itt szeretném,  ha letartóztatnának,  úgyhogy visszafordultam. :-)

Elmentem a Museum Campushoz is, ez egy hatalmas terület, ahol a jelentősebb múzeumok közül van néhány, de ezekbe egyelőre nem mentem be, csak egy fotót akartam, mert az útikönyv azt írta, hogy innen a legjobb a rálátás az összes felhőkarcolóra és tényleg:

Elég impozáns,  bár azért majd csinálok ebből egy olyat is, ahol nem szembe süt a nap, úgyis megyek még ide a múzeumokhoz.

Este megint volt ingyenes filmvetítés és örömmel jelentem, hogy teljesen beilleszkedtem, ma már én is együtt tapsoltam és ujjongtam a közönséggel, amikor a rosszfiúk megbünhődtek, a jók meg elnyerték méltó jutalmukat.  :-)

A film után csináltam még egy éjszakai túrát,  vagyis megnéztem jónéhány nevezetesség esti kivilágítását még egy-két vállalható képet is sikerült a telefonommal csinálni, de erről majd a következő bejegyzésben!

Ha hirtelen meg kéne neveznem egy dolgot,  amivel biztosan nem rendelkezem, talán a tériszony lenne az első ami eszembe jut. :-) Nagyon szeretem a magasan lévő dolgokat, a kilátótornyok a gyenge pontjaim.  Szerencsére itt van magas épület bőven, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az egyik első utam a Skydeck-hez fog vezetni, ami a Willis Tower 103. emeletén található. Maga a torony Sears Tower-ként látta meg a napvilágot 1973-ban, de azóta már megvásárolta a Willis cég. 442 m magas, sokáig ez volt a legmagasabb épület a világon. 

Sajnos a bejutás elég embertpróbáló feladat, mert rajtam kívül több száz másik ember sem akarta kihagyni ezt az élményt, így aztán összesen három óra sorbanállás után lehetett felérni a kilátóhoz.  A lift kicsivel több, mint 60 másodperc alatt ér fel a 103. emeletre, döbbenetes. Még a fülem is bedugult közben.  Fentről viszont lélegzetelállító a kilátás! Teljesen körbe lehet menni, minden irányban rá lehet látni a városra.

A legfőbb szenzáció pedig a Ledge,  ami egy alul-felül teljesen átlátszó "doboz", jó másfél méterre kilóg az épület síkjából,  szóval gyakorlatilag ki lehet lépni a semmibe. Nagyon izgalmas és látványos! 

(Ezeket az álló képeket valamiért nem sikerül rendesen beilleszteni, de itt látszik, ahogy állnak az emberek az üvegkockában.) 

2014-ben megrepedt az üveg, hát nem irigylem azokat, akik akkor éppen ott voltak még akkor is ha aztán kiderült, hogy csak a külső borítás sérült és senki nem volt veszélyben...

A másik kilátó a 360 Chicago, ami a Hancock toronyban van. Ez a város negyedik legmagasabb épülete. Bár itt "csak" a 94. emeleten van a kilátó, a helyiek szerint a látvány sokkal szebb, mert az épület közelebb van a vízhez. Itt is van egy extrém szenzáció, a Tilt, ami egy padlótól a plafonig üveg mozgatható platform,  egyszerre nyolcan beállnak az ablakhoz és az egészet megdöntik 30 fokig az utca fölé.

(ez nem a saját képem, a netről töltöttem le illusztrációként)

Mivel ez még drágább, mint a Skydeck,  ugyanolyan hosszú a sor és már úgyis volt részem abban az élményben, hogy 100 emelet üresség van alattam, úgy döntöttem,  hogy megfogadom az útikönyv és Francesca tanácsát és nem ide megyek, hanem a két emelettel feljebb lévő bárba. A 95.-en van egy étterem, a 96.-on pedig egy bár. Nyilván az ilyen helyen illik fogyasztani valamit és nem is olcsó (8 dollár egy kóla) még mindig jóval olcsóbb,  mint a majdnem 30 dolcsis jegy a kilátóba. Úgy gondoltam, hogy nappali kilátás már volt a másik toronyban,  úgyhogy ide este megyek fel, ma útba is ejtettem. Wow! Kifejezetten előnyös, hogy egyedül vagyok, az ilyen éttermekben, bárokban sosem kell várnom az asztalra, egy helyet mindig tudnak szorítani valahol. :-) Itt is egyből lett helyem, kértem egy kólát, amit a pultos félreértett és elkezdett valami whiskyt előpakolni.  Még szerencse, hogy résen voltam, így is elég drága a hely...

De a kilátás te jó ég! Francesca és az útikönyv is mondta, hogy a legjobb kilátás egyértelműen a női mosdóból van és tényleg:

 Meglepő,  hogy csak ebben a két felhőkarcolóban van kilátó, amikor annyi ilyen magas épület van! A többiben szállodák,  irodák és lakások vannak. A Trump Tower pl. luxusszálloda. Francesca mondta, hogy egyik-másik ilyen épületben egy kétszobás lakás ára kb. egymillió dollár! De úgy látszik van rá igény, mert folyamatosak az építkezések. 

Francescával ma elváltak az útjaink egymástól. Már a múlt héten be kellett vallanom magamnak, hogy ez fárasztóbb mint gondoltam. Mivel főleg fizikai munkákban kellett neki segíteni, takarítani, meg pakolni, nem egyszer bútorokat cipelni.

Ráadásul a múlt héten volt egy kis nézeteltérésünk. Megkért, hogy 9-re menjek oda a másik házhoz,  ahol az Airbnb vendég, egy brazil lány épp távozik és vegyem át a kulcsot. Oda is mentem, de sajnos a brazil lány letette a kulcsot a lakásban az asztalra és becsapta maga mögött az ajtót. Mivel Francesca azt mondta, hogy fél tíz körül ő is odajön,  nem aggódtam,  gondoltam majd bejutunk valahogy együtt a lakásba. Amikor végül 10 körül megérkezett, teljesen kiakadt,  hogy ő megmondta a brazil lánynak is meg nekem is, hogy nálam legyen a kulcs, nem érti mi történt. Én viccesnek találtam ezt a kis malőrt,  de ő teljesen szétesett.  Később ugyan elnézést kért, hogy azért akadt ki ennyire, mert nem szereti ha a dolgok nem az ő tervei szerint alakulnak, de ezután már valahogy barátságtalanabb lett. 

Úgy gondoltam,  hogy végül is belefér a költségvetésembe, hogy az utolsó néhány napot inkább egy hostelben töltsem, ezért foglaltam egyet a Booking-on és megmondtam neki, hogy elköltöznék. Teljesen megértő volt, végül úgy köszöntünk el, hogy a nyakamba borult és azt mondta,  hogy milyen jó, hogy találkozott valakivel Budapestről, maradjunk kapcsolatban és hívjam,  ha bármi gond van.

Így tehát mától áttettem a székhelyemet a Freehand hostelbe. Ez nagyon jó helyen van, a belváros szívében és a helyi viszonyokhoz képest olcsó volt,  38 dollár egy éjszaka. (érdekesség, hogy Milánóban kb 12 dollárnak megfelelő összeg volt egy éjszaka, igaz itt kevesebben vagyunk a szobában és reggeli is van az árban) 

A bejelentkezésre nagyon sokat kellett várni,  kb. du. 5 óra volt, mikor bejutottam, valószínűleg azért,  mert épp véget ért a Lollapalooza és sok volt a kijelentkező. (A Lollapalooza a Szigethez hasonló zenei fesztivál több színpaddal rengeteg fellépővel. Négy napig tart és nem olcsó mulatság,  majdnem 400 dollár egy jegy. Ennek ellenére hónapokkal ezelőtt elővételben elfogyott az összes)

A hostel kellemes, egy borzasztóan kicsi szobában vagyunk négyen, de saját fürdőszoba tartozik hozzá és az ágyak körül vannak függönyök, úgyhogy azért van privát szféra. Amikor meghallottam, hogy a 9. emeleten lesz a szobám,  akkor nagyon megörültem, hogy micsoda szuper kilátásom lesz.... és az is van egy parkolóházra... :-D

Egy icipici elkeseredés van bennem, hogy ez a Francesca-ügy nem vált be, de nem bánom, hogy az utolsó itt töltött napjaim teljesen szabadok, szóval annyira azért nem bánkódom. És ragyogóan érzem magam itt!

Így, hogy az egész napom szabad és holnap nem kell korán kelnem a munka miatt, belevethetem magam az éjszakába! :-) Jó, csak vicceltem. De ma sikerült kipipálnom néhány dolgot a látnivalók listájáról.

Voltam a Money Museum-ban, ahova már egy hete el akarok menni, csak sosem volt épp nyitva amikor arra jártam. Ez egy kis múzeumocska az egyik bankban. Ingyenes, de nem annyira ismert,  kevesen is voltak, pedig kár lett volna kihagyni, az egyik legszórakoztatóbb hely volt, ahol valaha jártam! Van benne egy rövid pénztörténeti kiállítás és tele van ilyen jópofaságokkal, mint pl. egy hatalmas kocka egymillió dollárnyi egydollárossal töltve,  meg egy csomó interaktív játék, ahol pl. meg kell keresni a hamis bankjegyeket, meg leellenőrizhetem, hogy a nálam lévő pénz igazi-e. 

 A végén minden látogató kap egy fotót, amin egy egymilliót tartalmazó bőrönd mellett áll és egy kis zacskónyi forgalomból kivont és összeaprított pénzt. :-)

Ma végre megtaláltam a Miro's Chicago nevű szobrot is, amit egy hete keresek. Már többször voltam azon a téren, ahova az útikönyv küldött, de valahogy ez mindig elbújt,  pedig nem egy kis darab. 

A hivatalos neve amúgy The Sun, The Moon and One Star,  de szerintem inkább egy női alakhoz hasonlít villával. :-)

Rengeteg érdekes köztéri műalkotás van itt, ez például,  ha valaki nem ismerné fel...

...egy flamingó. Az útikönyv szerint be kell feküdni alá és meg kell inni pár sört és akkor egyből felismerhető lesz. :-)

Az én személyes kedvencem a Monument with standing beast nevű szobor, amit a helyi köznyelvben átneveztek "Snoopy a turmixgépben"-re máris mutatom, hogy miért:

Találó, nem? :-)  (bocsánat,  ez megint állókép)

Visszatérve a mai napomra az estét ismét a Millennium Parkban töltöttem, ahol egy Gaby Moreno nevű guatemalai énekesnő adott koncertet. Én speciel még sosem hallottam róla, pedig Grammy-díjas és itt kifejezetten nagy rajongótábora van. Tényleg jó volt, bár nekem még jobban tetszett az előzenekara, a mexikói Centavrvs névre hallgató együttes, akikről szintén sosem hallottam pedig szintén Grammy-díjas és szenzációs volt! 

A mai napom nem volt különösebben eseménydús. Egy kicsit megfáztam (rejtély,  hogy hol és mikor, mert elég meleg van. Persze nem olyan hőség, mint otthon,  de azért kellemes) Szóval azt terveztem, hogy itthon pihengetek,  de aztán rájöttem,  hogy az mégis milyen tré, hogy itt vagyok Amerikában és nem mozdulok ki. Ezért felpattantam a buszra és elmentem a Navy Pier-hez, gondoltam, ott is lehet üldögélni. 

Ott persze hatalmas élet van mindig éjjel-nappal, télen-nyáron. 

Csináltam egy csomó már-már giccsbe hajló képet, mint például ez:

Ez a Michigan-tó olyan mint a Balaton (leszámítva, hogy tízszer akkora) de attól függően,  hogy milyen az idő,  vagy hogy esik rá a fény gyönyörű és változatos színekben játszik. 

Szerintem ez is egy jó kis kép :

 Egy darabig üldögéltem itt, aztán gondoltam,  hogy megyek egy kört a Trolley-val. Ez egy cuki kis busz-féle, egy viszonylag nagy kört tesz meg a városban, aztán visszatér a Navy Pier-hez. 

 Belülről meg ilyen cuki retro :

Egész nap megy és ingyenes, csak egy kicsit sorba kell állni, de nem vészes, kb. 10 percet vártam. 

Az amerikaiak imádják az ingyenes dolgokat,  ajándékokat, kuponokat, kóstolókat, mindent amin lehet spórolni, bizonyos dolgokban elég smucigok. Múltkor Francesca figyelmeztetett, hogy ha nem viszek magammal szatyrot a Mariano's-ba (az a helyi Spar)  és ott kérek egyet,  akkor felszámolnak 7 centet.  Hetet! Uramteremtőm! 

Visszatérve a Trolley-ra,  a legtöbben buszként használják, szóval valahol leszállnak róla, de én mentem egy egész kört, mert olyan kis hangulatos volt. :-)

Aztán már este is lett.  Itt valahogy sokkal gyorsabban telik az idő.  :-(

Ma az egész napom szabad volt, így reggeli után egyből nekiindultam a városnak. Az volt a tervem, hogy a napot a Lincoln Parkban töltöm, ami egy hatalmas park a város közepén tóval, sétányokkal, állatkerttel. A vonaton éles szemeimnek azonnal feltűnt, hogy rengetegen vannak és mindenki a Chicago Cubs baseball csapat egyenruháját viseli. Mivel tudtam, hogy a stadionjuk is arra van,  egyből összeraktam ;-) hogy itt bizony ma meccs lesz. Múltkor beszélgettünk Isabellával a baseballról, mondtam neki, hogy én sajnos egyetlen kukkot sem értek ebből a játékból. Azt látom, hogy dobnak, meg ütnek, meg rohangálnak, de fogalmam sincs minek csinálják ezeket. Isabella mondta, hogy ő kiment egy meccsre amíg itt volt és ő se sokat értett belőle, de mivel a játék hosszú és unalmas, az volt a benyomása, hogy az emberek is inkább társadalmi életet élni mennek oda. Ezt támasztja alá az is, hogy én úgy tudtam du. négykor kezdődik a meccs és ezt a hatalmas tömeget 11:30-kor láttam...

Mindenesetre gondoltam, hogy megnézem magamnak ezt a dolgot. A jegyek 25-1100 dollár közt mozognak, gondolom a 25 dolláros kb. a másik városba szól. :-)

De elképesztő hangulat volt a stadion környékén! 

 Mindenki,  de MINDENKI valamilyen Cubs-os ruhát, sapkát, zoknit, hajgumit (!) visel.  Még két kutyát is láttam a megfelelő kék egyenruhában. Egy idősebb néninek csak az ékszerei voltak kék-fehér-pirosak.

Állítólag 1945-ben valaki be akarta vinni a kecskéjét egy meccsre, de nem engedték neki, ekkor mérgében megátkozta a csapatot,  hogy sosem fognak bajnokságot nyerni. És így is lett, bár a nyeretlen széria korábban kezdődött, 1908-óta nem nyert a csapat, ez szemlátomást mégsem tántorít el senkit a rajongástól. 

Utoljára akkor éreztem ilyen hangulatot,  amikor 14 éves koromban a Guns n' Roses koncertezett nálunk és úgy tűnt, mintha az egész város Guns-os pólóban összegyűlt volna a Népstadionnál. :-)

Persze tele volt minden árusokkal és kajáldákkal, akár vehettem volna én is valami kéket, hogy ne lógjak ki nagyon a sorból. Bár ha belegondolok a telefonom hátlapja pont ilyen kék, úgyhogy sikeresen beilleszkedtem. :-)

 Egy darabig élveztem a hangulatot, aztán továbbsétáltam a Boystown nevű városrész felé. Ez pontosan az, aminek a neve alapján tűnik,  a helyi meleg élet központja. Végtelenül sztereotíp az egész, tele van egymás kezét fogó és kutyát sétáltató fiúkkal, egymás kezét fogó és babakocsit toló lányokkal, színes boákat árusító üzletekkel és mindent körbevesznek a szivárvány zászlók. Ha ezt egy filmben látom, kiröhögöm, hogy ilyen nincs. :-) A hivatalos neve amúgy ennek a városrésznek Northhalsted. 

Aztán haladtam tovább a Lincoln Park felé, még az utamba esett egy Veterán emlékmű, amiről érdekes módon az egyik útikalauzom egy szót sem ejt, a másik is csak két mondatot. Szerencsére az ott dolgozó két idősebb hölgy minden arra tévedő látogatóra ráveti magát és privát idegenvezetést tart. Maga az épület egy kerek csupa márvány,  csupa arany valami, szerintem kicsit túltolták a díszítést,  de azt hiszem ez a veterán-téma itt elég nagy jelentőséggel bír.

 Végül hosszú menetelés után megérkeztem a Lincoln Parkba. Ide biztos,  hogy vissza fogok még menni, mert hiába van két térképem,  nem találtam meg mindent. Van ugyanis ott egy csomó szobor,  meg rózsakert,  meg ilyesmi.

Az állatkertet szerencsére megtaláltam és ott töltöttem az egész délutánt. Szenzációs!  Hatalmas és nagyon színvonalas. Hát persze, szórakoztatni azt tudnak! (bár fele olyan jók lennének wifiben) A belépés teljesen ingyenes és mindenféle állat van a zsiráftól a csótányig. A helyiek itt is nagyon lelkesek, minden egyes alkalommal, amikor pl. egy fóka kidugja a fejét a vízből, olyan üdvrivalgás van,  mint a tüzijátéknál. :-)

Ki találja meg elsőként a kaméleont? :-)

Este még megajándékoztam magam egy hotdoggal egy helyen,  amit Francesca mutatott. Hát itt tényleg jobb volt a Chicago style hotdog,  mint a Navy Pier-nél.  És a sült krumpli ajándékba jár hozzá.

Annyira American!

 Még egy utolsó kép mára, kilátás a parkból a felhőkarcolókra. Szép, nem?