Sajnos továbbra is kész kínszenvedés a wifi itt, biztos hiány van informatikusokból, nincs aki létrehozzon egy rendes jól működő wifit. Kénytelen vagyok folyton kijárni valamelyik Dunkin Donuts-ba,  hogy internethez jussak!

És ha már szóba került a Dunkin donuts, gondoltam, hogy ideje egy bejegyzést szentelni a kajáknak :-)

Nagyjából sejtettem,  hogy nem lesoványodva fogok innen hazamenni. :-)

Francescánál van kaja, de elég korlátozott a választék, csak alapdolgok vannak. Rizs, krumpli, tészta, kenyér, lekvárok, tej, tojás. A tojást nem tudom milyen tyúkok hozhatják itt létre, mert gyönyörű szabályos hófehérek.  Nem is tudom lehet-e otthon ilyet kapni. 

 A tojáshoz kapcsolódik az eddigi kedvenc termékem itt, ezt egy boltban fotóztam:

Igen, ez kettő darab megpucolt keménytojás becsomagolva. Amcsik! :-)

Ha már a kényelemnél tartunk, sok amerikai filmben hallottam már a sajtos makaróniról, de őszintén szólva nem gondoltam, hogy egy ilyen étel, hogy tészta sajttal, dobozban kapható. Ilyen is van Francescánál a polcon, hát egyik este kipróbáltam.  A végeredmény nem túl bizalomgerjesztő, elismerem,  de meglepően finom volt.

 A helyi nemzeti eledelek közül már említettem a Chicago style hotdogot, ami nem annyira jött be, ellentétben a másik helyi nevezetessséggel a Deep-dish pizzával. Ez inkább olyan mint egy pite,  egy magas "falú" pizzatészta mindenfélével töltve és a tetején is van egy tészta, meg paradicsomszósz, meg sajt. De belül is úszik a mozarellában. Azt olvastam, hogy a spenótos a helyi specialitás, úgyhogy olyat kértem. 

Az 1940-es években találták ki ezt a fajta pizzát,  de persze hatalmas vita van arról, hogy melyik étterem is volt az első, aki kitalálta. 45 percig kell sülnie,  de megéri a várakozást, mert isteni!

Amennyi fánkot ettem eddig, akár már rendőr is lehetnék. :-D

Viszont Francesca mondta, hogy feltétlen kóstoljam meg a cronut-ot is, amiről már sokat olvastam.  El is rohantam a megadott helyre,  de épp nem volt cronutjuk,  volt viszont Red velvet cupcake, ami szintén régóta szerepel a kívánságlistámon. A gyönyörű vörös színét valószínűleg szimpla ételfestékkel érik el, de a tetején a krémmel együtt nagyon finom!

Az ott egy fél literes palack mellette és nem, nem optikai csalódás, tényleg ennyivel nagyobb a cupcake, mint a palack! :-)

A kaja amúgy nagyjából annyiba kerül, mint nálunk, a pizza pl. borravalóval együtt 12 dollár volt,  egy fánk 70 cent, egy nagy csomag szeletelt bacon 5 dollár volt. 

 Még egy érdekesség a végére, a helyi Danone joghurt:

Elnézést kedves olvasók, :-) hogy már egy ideje nem volt bejegyzés. Sosem gondoltam,  hogy találok valamit amiben lekörözzük Amerikát, de úgy néz ki, hogy a wifi-helyzet nálunk sokkal jobb. Itt nagyon nehéz ingyenes wifi-t találni és még az "otthoni" wifi Francescánál is sokszor nem működik. 

Hétvégén nagyon sokfelé bolyongtam és egy jópofa dolog is történt, kaptam egy üzenetet egy gimnáziumi osztálytársamtól, hogy látta a képeimet a Facebook-on és ő is épp itt van Chicago-ban, nem találkozunk-e.  Na ezt szeretem a közösségi oldalakban. Húsz éve nem találkoztunk,  Torontóban él és itt össze tudunk futni! Kellemes estét töltöttünk együtt, vacsoráztunk, beszélgettünk. 

Utána még megnéztem a tüzijátékot a Navy Pier-nél. Ilyenkor nyáron hetente kétszer van. Nincs különösebben apropója, csak annyi, hogy nyár van és mindenki happy.

Itt úgy nézik a tüzijátékot az emberek,  hogy minden rakétánál ujjonganak, kivéve a nemzeti színűeknél,  mert akkor nemcsak ujjonganak, hanem tapsolnak is.

Nekem nagyon tetszik, ahogy az emberek kifejezik itt az érzelmeiket.  Hétfőn moziban voltunk,  Francesca kapott jegyeket egy film tesztvetítésére.  Egy baltimore-i gimnazista tánccsapatról szól, akik a táncverseny és az egyetemi felvételi között bolyonganak. Minden alkalommal, amikor valami jó történt a vásznon, pl. az egyik szereplőnek sikerült bejutni az egyetemre, a nézők tapsoltak és ujjongtak. Kérdeztem Francescától,  hogy ez "normális"-e, hogy itt így viselkednek az emberek a moziban. Azt mondta, hogy általában a feketék azok,  akik emocionálisabbak,  de ma voltam egy másik filmvetítésen is a kedvenc helyemen a szabadtéri színpadon a Millennium Parkban és ott is tapsoltak, meg éljeneztek a nézők, amikor pl. összejött a két főhős. :-)

Hát itt még tudnak örülni egymás sikerének. 

Ma hajókirándulásra szerettem volna menni, de sajnos eleredt az eső, úgyhogy beltéri programot csináltam, elmentem a könyvtárba. :-) Legalábbis az egyikbe. 

Itt biztonsági őrök vannak a könyvtárban és az ajtóra ki van írva, hogy tilos fegyvert bevinni. Vajon hányan mászkálnak itt fegyverrel az utcán? 

Voltam ma a Chicago Cultural Centerben is, itt egy nagyon érdekes kiállítást lehetett megnézni, meg magát az épületet, itt van ugyanis a világ legnagyobb Tiffany üveg kupolája. Elég impozáns.

Ez a negyedik nap, hogy itt vagyok és eddig elég sok szabadidőm volt. A hétvégék eleve szabadok, csak hétköznap kell dolgozni és akkor is csak délelőtt. Így aztán már elég sokat láttam a városból és nagyon tetszik! Rengetegen vannak mindenhol, késő este is csak úgy hömpölyög a tömeg a belvárosban, de abszolút biztonságosnak tűnik. Éjszaka is voltam már a városban egyedül. Rengeteg a rendőr. Egyik este volt egy filmbe illő jelenet, egy rendőrautó megállított egy gyanúsnak kinéző elsötétített ablakú fekete autót. A rendőrök kiszálltak, hogy odamenjenek a sofőrhöz és ahogy eltávolodtak a rendőrautótól, a megállított autós gázt adott és csikorogva elhúzott,  a rendőrök meg vissza a saját kocsijukhoz és szirénázva üldözni kezdték. Izgi volt. Szerencsére nem volt lövöldözés, pedig (tudom, hogy már mindenkinek százszor elmeséltem) :-) idén júniusig 1800 embert lőttek le itt.

Mindenesetre a város nyugodt és biztonságos, legalábbis a belváros, de vannak olyan részek, ahova nem ajánlatos menni, Francesca első nap ezt el is mondta, megmutatta a térképen. 

Néhány "kötelező" látnivalót már kipipáltam, pl.a Babot, vagy hivatalos nevén Cloud Gate-et. Ez egy bődületes méretű (mi más) bab alakú tükröződő felületű köztéri műalkotás, Anish Kapoor műve.

 Az útikönyv azt írja, hogy a helyiek nem kedvelték először, pedig baromi jól néz ki és szemlátomást most már mindenki imádja, ugyanis mozdulni se lehet a környékén. Szombaton egyidőben legalább négy esküvő résztvevői fotózkodtak előtte. De amúgy igazi 21.századi szelfi-helyszín, mindenki saját magát fotózza a tükröződő felületen. Az egyik útikönyvben le is van írva, hogy melyik oldalon és milyen szögben tartva a gépet lesz a legjobb a szelfi.  :-)

A babtól nem messze van egy igazán meglepő szökőkút, a Crown Fountain. Két 15 méteres oszlop, amiknek az egymással szemben lévő oldalain ledekből álló "kijelző"  van, amin különböző arcok jelennek meg. Vegyes emberek arca, fiatalok, idősek, nők, férfiak. Csak néznek, mosolyognak, pislognak stb. aztán bizonyos időközönként változik az arc, mintha köpnének és olyankor víz jön ki az oszlopból.  Elég döbbenetes, de valahogy mégis jól néz ki és ezren vannak itt is körülötte. 

Főleg gyerekek, mert az oszlopok többi oldalán meg folyamatosan ömlik a víz.



Az arcokból állítólag kb. ezer féle van és mind chicago-i lakosok, a felvételek pedig úgy készültek, hogy a delikvensek egy fogorvosi székben ültek. Télen, amikor víz nincs a szökőkútban, akkor csak olyan arcok jelennek meg, akik nem "köpnek".

Az eddigi kedvenc helyszínem az előzőek szomszédságában lévő szabadtéri színpad, a Jay Pritzker Pavilion. Na itt van csak igazán élet! Napközben jógaórák, vagy csak piknikező helyiek foglalják el, esténként viszont jobbnál jobb ingyenes programok vannak, koncertek, szórakoztató műsorok stb. Olyankor rengetegen vannak, mintha a fél város kivonulna. 

Eddig egy Mozart koncerten voltam itt, de már be van írva a naptáramba a nyári mozi-esték következő előadása is 

:-)

Már eddig is rengeteg szabad időm volt,  12-kor pontban minden munka kiesik a kezünkből, maga Francesca mondja, hogy végeztünk. 

Már kétszer is bent töltöttem a délutánt a városban, nagyon hangulatos! 

A házunk kb. 4 km-re van a belvárostól. A 66-os busszal kell menni, amit nagyon fantáziadúsan Chicago-busznak is neveznek, ugyanis végig nyílegyenesen megy a Chicago Avenue-n. Csak az első ajtón lehet felszállni, ami tulajdonképpen döbbenetes egy ilyen méretű városban és mégis ragyogóan működik. Az emberek nagyon fegyelmezettek,  senki nem áll meg az első ajtónál,  mint nálunk, hanem hátramegy és leül. Még eddig nem láttam olyat, hogy a rászorulóknak valaki nem adta át a helyét és mindenki rendkívül udvarias, szerintem egész életemben összesen nem hallottam annyiszor a Sorry és Thank you szavakat mint itt két nap alatt.  

A 66-os busz bevisz a Navy Pier-ig, ami az egyik legfőbb turista-centrum.  Valamikor kikötő volt, aztán haditengerészeti kiképzőközpont, most leginkább vurstlira hajaz körhintával, óriáskerékkel, rengeteg kajáldával és turistahajókkal. Nagyon hangulatos. 

 (Valamiért nem tudom megfordítani ezt a képet,  bocsánat) 

Bár van nálam két útikönyv és hetekkel ezelőtt még otthon elkezdtem összeírni,  hogy mit szeretnék megnézni itt, első napra nem volt konkrét tervem, csak úgy véletlenszerűen bolyongtam az utcákon. 

 Ennek a folyónak nagy meglepetésre az a neve, hogy Chicago. :-) Kicsit később megyek majd egy hajótúrára. Francesca mondta, hogy kettéosztja a várost a folyó. Amikor mondtam neki, hogy Budapestet is a Duna Budára és Pestre, akkor azt hitte viccelek. :-)



 A kép jobb oldalán lévő nagyon látványos felhőkarcolónak az a neve,  hogy Trump Tower. Francesca azt mondta, hogy ő igazán nem akar politizálni,  de hát ez szörnyű, hogy még egy épület is el van nevezve róla itt, idézem: "az az ember egy vicc"

Az első napon még felpattantam egy Elevated train-re, ami röviden El, vagyis a magasvasút. Nagyon hangulatos! Ez volt az amit a Vészhelyzetben szereplő dokik folyton lekéstek munka után. Egyébként a valóságban is rohangál itt a városban egy csomó orvosnak meg ápolónak kinéző,  olyan kék, meg zöld ruhákban.

A megbeszélés szerint reggel 8-12 között van feladatunk, utána miénk a nap. Azzal kezdjük, hogy elvisszük a kutyát a közeli parkba sétálni. Szemlátomást nem zavarodik meg különösebben attól, hogy hetente új emberekkel kell mennie. :-) Kb. egy órát elvagyunk, labdát dobálunk stb. aztán átmegyünk Francesca másik házába, ami két utcával arrébb van.

Ott két apartman van és Airbnb vendégek laknak ott. Amíg itt vannak,  nem kell csinálni semmit bent, majd csak ha kiköltöznek akkor kell kitakarítani, legközelebb egy hét múlva. Addig csak a ház körül tevékenykedünk.  Összesöpörjük a faleveleket, locsolunk stb. Kb. 10-re érünk vissza a házba és ilyenkor mindig van valami special project.  Nekem első nap az volt, hogy lemostam a kamrában a lábazatot és körbe ragasztottam szalaggal, mert majd le kell festeni. Ez utóbbira még nem tudom mikor kerül sor, mert a második nap nem ezt csináltuk, hanem főleg a konyhában tevékenykedtünk. Főztünk, mosogattunk és közben még időnként kisebb feladatokat adott Francesca, hogy valamit vigyek ki a garázsba, vagy rakjak arrébb egy virágcserepet.  Mindig van valami kisebb-nagyobb feladat, de azt nem tudom mitől függ, hogy ki mikor melyiket csinálja, csak Francesca kiadja a feladatokat. Nagyon szimpatikus amúgy és intelligens, rengeteg mindenről lehet vele beszélni. Mindenhez hozzá tud szólni, Magyarország történelméből is ismerte pl '56-ot.

Egyedül él, nincs gyereke és amennyire tudom nincs is férjnél. Egy korábbi barátjáról mesélt, aki német volt,  szóval pár szót ő is tud németül.

Két éve lakik ebben a házban és azt csinálja, hogy vesz egyet, felújítja,  aztán eladja.  Ebben - mármint a felújításban - nagy segítség ez a sok önkéntes.

Ma megbeszéltük a szabadnapokat is, mert olyan is lesz. Egyelőre nem volt semmi nagyobb vagy nehéz feladat. 

A megérkezésem napján este mindannyian bementünk a városba. Shakespeare fesztivál van és volt egy szabadtéri Rómeó és Júlia előadás. Sajnos ahogy leültünk olyan fáradtság jött rám, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem, ezért a többiek javasolták, hogy inkább menjünk és együnk valamit, úgyis tudjuk mi a sztori vége. :-) Mármint a Rómeóé. Sajnálkoztak, hogy ez a fránya jetlag,  de szerintem inkább az volt a baj, hogy előtte két napig szinte nem aludtam. Mindenesetre enni bármikor tudok :-) így aztán rögtön az első este sikerült magamévá tenni egy híres Chicago-style hotdogot. Erről már hetekkel korábban olvastam, hogy micsoda szuperság, nem lehet kihagyni. (ennek megfelelő az ára is, 5 dollár volt egy.) Szigorúan ketchup nélkül készül és mindenféle zöldség van benne,  paradicsom,  hagyma, savanyú uborka stb. Nekem kicsit olyan volt, mintha véletlenszerűen dobáltak volna össze dolgokat, de lehet, hogy majd adok neki még egy esélyt és kipróbálom egy kevésbé turista-centrikus, autentikusabb helyen. :-)

Elkészült az első fotóm is a városról. Nem lett jó, de azért megmutatom. 

Az alvással semmi problémám nem volt, letettem a fejem és már aludtam is. A holland lány éjszakára bekapcsolt egy hatalmas ventilátort, ettől hideg is van a szobában és zajos is, elég fura....

Holnap munka! 

Viszonylag hamar eltelt a reptéri éjszaka. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb éjszakája és ezentúl csak a reptéren alszom ;-) de kibírható volt. 

6:15-kor írták ki, hogy melyik kaputól indulunk. Nem is volt messze attól a helytől, ahol eredetileg éjszakáztam volna. :-D

Több helyen is figyelmeztetnek a reptéren, hogy az USA-ba tartó utasok hosszabb beszállásra számítsanak,  úgyhogy siessen mindenki a kapuhoz. Kb. tizediknek értem oda. Még a sorban álltam, amikor hallottam, hogy az én székem számát emlegetik a pultnál.  Kaptam egy kisebb szívrohamot, hogy mi történt, de szó nélkül tovább engedtek.  Persze előtte még elmondtam, hogy egy barátomat látogatom meg. ;-)

Még sosem láttam ilyen nagy gépet belülről! Egy sorban kilenc szék és kényelmes, tágas az egész.  Kb.tíz perce ültünk bent, amikor már mindenki ismert mindenkit keresztnévről,  mindenki felsegítette a másik csomagját a tárolóba, kedélyesen összemosolygott,  megcirógatta az összes gyerek fejét stb. Olyan igazi American feeling! Nagyon bejön!

A repülés majdnem nyolc óra, sokkal jobb volt mint vártam. Gyorsan eltelt, nem is volt unalmas,  megnéztem egy jó karácsonyi filmet :-) zenét hallgattam, olvastam stb.

Lehet, hogy nem vagyok elég kifinomult,  de szerintem itt is jó volt a catering. Persze mindenből háromszor akkora adagot, mint máshol, ez is olyan American. :-) Mellettem nem ült senki, úgyhogy pláne kényelmes volt. 

A reptéri ellenőrzés is kellemesebb volt mint vártam leszámítva azt a bődületes sort és órákig tartó várakozást. Még viccelődtünk is az immigration officerrel, mert megkérdezte,  hogy mivel foglalkozik a barátom, akit meglátogatok és nem jutott eszembe, hogy van az, hogy ingatlan ügynök. Valami rémlett a real estate -ről, de aztán inkább azt mondtam, hogy bocs nem tudom a helyes kifejezést, házakat árul. :-) Röhögött.  :-)

Legnagyobb megdöbbenésemre a bőröndöm is megérkezett velem együtt. Biztos voltam benne, hogy valahol elkallódik, amikor 12 órát várakozik valahol egy Heathrow méretű helyen. De épen és egészségesen itt van.  Nem sérült és nem is hiányzik belőle semmi. Lám, a brit precizitás,  egy hatalmas matrica volt ráragasztva, hogy long transfer.

Az utazás legembertpróbálóbb feladata annak a vonatnak a megtalálása volt, amivel be kellett jönnöm a városba. Legalább nyolc embert kérdeztem meg, mindenki végtelenül segítőkész volt és mindenki mást mondott. :-) Egyszer még egy liftben is bent ragadtam. Kiderült, hogy csak akkor nyílik az ajtaja, ha megnyomom az ajtónyító gombot.  Különben csak állunk ott az emeleten. :-)

 De aztán az is meglett, leszálltam a megadott állomáson és megpróbáltam átpréselni magam a bőrönddel és  a hátizsákkal egy aprócska forgóajtón. Ott is nagyon segítőkészek voltak az emberek, egy lány azt mondta,  hogy ne aggódjak,  ha beszorulok majd ő hívja a 911-et. :-)

A megadott helyre értem jött Francesca a házigazdám a bődület méretű autójával. (itt minden bődület méretű)

Francesca 53 éves és ingatlanügynök. Egy kellemes városzrészben lakik, aminek Ukrainian village a neve, az egykor számottevő ukrán bevándorló után. A hangulata olyan hollandos, kellemes. (A távolban látszanak a felhőkarcolók) 

A ház alsó szintjén ki van alakítva egy külön apartman fürdővel, konyhával, itt laknak az önkéntesek.  Jelenleg ketten vagyunk a holland lánnyal, akit Isabellának hívnak. A neve természetesen van der-el folytatódik. Hollandul mutatkoztam be neki, aminek örült, de aztán szerencsére nem ragoztuk.  :-) 

Egyelőre annyit tudok, hogy 22 éves és éppen career break-et tart (!), öt hónap alatt utazik Perutól Kanadáig. 

Még nem sokat beszélgettünk. Francesca rendkívül kedves,  a nyakamba borult amikor megérkeztem és kaptam tőle egy amerikai zászlós pólót. De azért tartja is a távolságot, az látszik. Igazi amcsi. 

Ma még nem volt semmi dolgom, csak kipakoltam és berendezkedtem, holnap reggel 8-kor találkozunk a fenti konyhában.

Van egy cuki kutya, Dolce a neve, őt kell majd sétálni vinni. Egyelőre ennyit tudok biztosan. 

Van valahol nem messze egy másik ingatlan is, azt hiszem ott Airbnb vendégeket fogad, de erről majd holnap tudok meg többet! 

A 17:20-as londoni British Airways géppel indultam. Nem kapkodták el, 17:28-kor már be is szálltunk egy Qatar Airways feliratú gépbe... 

Nem aggódtam, mert a kapitány ötpercenként bemondta,  hogy British Airways vagyunk és Londonba megyünk. Hat előtt öt perccel belekezdett egy kis speech-be, hogy az évnek ebben a szakában nagy a légiforgalom Európában....18:10-kor már fel is szálltunk.

Egy amerikai házaspár ült mellettem, a férfi az ablaknál, a nő meg középen, de nem volt hajlandó leülni és az összes stewardess-nek elpanaszolta, hogy ő a folyosó melletti ülésre foglalt.  Amikor már mindenki fent volt a gépen, visszatért az egyik sztyuvi, hogy néhány sorral előrébb van egy üres hely a szélén, átülhet oda. Erre a nő hümmögött egyet és azt mondta, hogy inkább a férjével marad - és leült. Ezért érdemes volt jelenetet rendezni!

Ők amúgy útközben is csináltak furcsákat,  egy literes ásványvizet töltögettek át kisebb flakonokba leszállás közben, meg nekiálltak elfelezni és megosztani egymással a tök egyforma szendvicseket, amiket kaptunk, meg ilyesmi.

A kaja amúgy kifejezetten finom volt a gépen, egy mozzarellás paradicsomos valamivel töltött Calzone volt. Én még pluszban egy kis gyömbér-zuhanyt is kaptam, amikor szegény sztyuvi kibontott mellettem egy kis dobozos üdítőt. :-)

Kicsit köröztünk London felett, amiből semmit nem láttam, mert a fura amcsi házaspár férfi tagja lehúzta a "redőnyt" miután elhangzott,  hogy a leszálláshoz mindenki húzza fel. 

Heathrow-t sikerült alaposan megszemlélnem a buszról, mikor érkezés után a 3 terminálról átmentem az ötösre (ahogy a Boarding pass-om mondta) az ötösön meg kiderült, hogy a hármasról indulok majd tovább. :-)

De szuperek ezek a transzfer buszok, ez a kétszer 12 perces kis buszos túra olyan mint otthon a reptérlátogatás,  csak itt nagyobb és izgalmasabb gépek mellett mentünk el 10 méterre :-)

Jelenleg éjjel fél négy van. 

Tíz óra körül kerestem magamnak egy gusztusos csendes kis helyet a reptér egy távoli zugában, ahonnan másfél óra múlva sajnos kitessékeltek, pedig már épp elszenderültem. :-)

Az indiai biztonsági őr rendkívül barátságos volt amúgy, még ő kért elnézést, hogy nem maradhatok ott. Átkísért a 7-es kapuhoz, ami a hasonszőrűek gyüjtőhelye, legalább negyvenen vagyunk itt és mindenki alszik - vagy legalább próbál. 

Néhányan folyamatosan telefonálnak, van egy lány, aki táncol és énekel, most meg egy néger fickó elkezdett hangosan hallgatni valami Jesus-os, Hallelujás szöveget. 

Már csak pár óra és indulok tovább! :-D

Ez a blog nem azért készül, mert annyira menő, trendi és érdekes vagyok, hanem azért, hogy egyszerűbb legyen beszámolnom az érdeklődőknek erről a kis kalandomról. :-)

Aki ismer,  bizonyára tudja rólam, hogy valamiért nagyon vonz Amerika. Ezelőtt még nem jártam ott, viszont abból a rengeteg filmből, zenéből stb. ami ömlik ránk mindenhonnan,  nagyon "bejön a feeling". Régóta tervezem már, hogy eljutok oda és az érzésem, hogy jól érezném ott magam!

Már azt is többször hallhattátok tőlem, hogy "életközepi válságom" van. Egy ideje úgy érzem, hogy az életem nem halad semmilyen irányba és arra vágytam, hogy történjen végre valami. 

Aztán eszembe jutott, hogy el kéne menni egy időre valahova, kiszakadni a hétköznapokból, valami olyat csinálni, amit eddig még nem. 

Némi internetes keresgélés után ráakadtam a workaway nevű honlapra,  ami tulajdonképpen olyan, mint egy újság hirdetési felülete. :-) Összehozza a munkát keresőket és kínálókat. Ez egyfajta önkéntesség, kosztért-kvártélyért cserébe az ember dolgozik napi néhány órát. Gyerekre vigyáz,  állatokat ment, házat épít stb.

Nem titok, hogy "workawayer"-ek többsége huszonéves, de láttam bőven korombelieket, idősebbeket is a regisztráltak között. 

Nem is ragozom tovább, regisztráltam, ismerkedtem, belevágtam!

Lássuk mi sül ki belőle.  ;-)